Iskolásokkal beszélgetünk a tavaszi szünet előtt.
— Szerinted minek az ünnepe a húsvét? — Többen is
válaszoltak.
— Mit tudom én. Fő, hogy nem kell suliba jönni.
— Még ezt sem tudod? Hát akkor jön a nyuszika!
— És piros tojást tojik — toldja meg egy kicsi.
— Ne beszélj butaságokat. Húsvét a locsolkodás napja.
Van, aki szagos vízzel, van, aki kútvízzel szokta. Egész vödörrel is leöntik a
lányokat, azok meg csak visítanak. Ilyenkor legalább nem ők nevetnek rajtunk,
hanem mi őrajtuk.
Egy szemüveges fiú tudományos síkra tereli a
beszélgetést:
— Ti semmit sem tudtok. A nevéből kell kiindulni:
húsvét, vagyis hús vétel. A több hetes böjt után akkor ehetnek ismét húst a
vallásos emberek. Húsvét annak az ünnepe, hogy elővesszük a félretett sonkát. —
Persze ti azt sem tudjátok, mi a böjt — teszi hozzá megvető büszkeséggel.
Ha nem tudnám, minek az ünnepe húsvét, teljesen
összezavarodnék. Munkaszünet, nyuszi, tojás, kölni, sonka — mind kellemes
kellékek, de miért ünnepel hát ezen a napon minden évben az egész keresztyén
világ, mire emlékeznek, minek örülnek? Mi ennek az ünnepnek az eredete? Mi
történt ezen a napon?
Valami olyan nagy horderejű esemény, amihez hasonló a
világ teremtése óta nem történt: Isten feltámasztotta a halálból az Ő Fiát,
Jézust.
Pénteken sokan végignézték, hogyan ölték meg
ártatlanul Jézus Krisztust a kereszten, s három nap múlva, meg utána, ugyanezek
az emberek találkoztak vele Jeruzsálem utcáin és másutt is. Mi történt közben?
Az bizonyos, hogy meghalt. Az is, hogy pár nappal később a valóságban látták és
hallották. Közben valaminek történnie kellett!
Hitvallásunk így mondja ezt: harmadnapon feltámadt a
halottak közül.
De vajon bizonyos, hogy meghalt? Ezt akkor is kérdezte
már az emberi kételkedés. Egészen bizonyos, mert a rómaiak nagyon pontos és
szigorú előírások szerint hajtották végre a halálos ítéleteket. János, aki
mindvégig ott volt Jézus keresztjénél, a szemtanú elevenségével leírja, hogy
miután a római halottkém megállapította Jézus halálát, utána még egy katona
dárdával szíven döfte, és a sebből enyhén alvadt vér és vizenyő folyt (Jn
19,32-35). Márk pedig, akinek az evangéliuma a legrégebbi, leírja, hogy amikor
aznap este arimátiai József elkérte Pilátustól Jézus holttestét, a helytartó
előbb magához rendelte az ügyeletes századost, és megtudakolta tőle, valóban
meghalt-e Jézus. Csak ezután adott engedélyt arra, hogy a holttestet eltemessék
(Mk 15,42-45). József tehát nem tetszhalottat helyezett el a sírban, hanem egy
kivérzett, valóságos holttestet.
De hogyan támadt fel? Ezt nem tudjuk. Ez ugyanúgy
Isten titka marad, mint a világ teremtése. A Jézus sírjához kivezényelt őrség
halálra vált rémületében a feltámadást kísérő földrengés miatt, és elfutottak
onnan. Az asszonyok pedig, akik vasárnap hajnalban kimentek a sírhoz, hogy
ottani szokás szerint illatos szereket szórjanak a holttestre, már csak a
halotti lepleket találták ott, szépen összehajtva. S ami őket is meglepte:
angyalok mondták nekik, hogy Jézus már él, hiszen ezt előre jelezte is nekik,
hogy a harmadik napon feltámad majd — adják tudtul ezt a tanítványainak. Azok
nem hitték el, de még aznap meglátogatta őket Jézus, és beszélt velük.
Mivel ez példátlan esemény volt, Pál apostol név
szerint is felsorolja az első tanúkat. Az asszonyokat nem említi, mert a
törvény előtt ők nem lehettek tanúk, de a férfiakat igen: „Megjelent először
Kéfásnak, azután a tizenkettőnek, azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek
egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak.
Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak …” (1Kor 15,5-7).
Krisztus feltámadása óriási jelentőségű esemény,
aminek a hatását mi mai hívők is érezzük. Miért olyan fontos esemény ez?
1. Először is Isten ezzel igazolta, hogy Jézus valóban
az, akinek mondta magát. Ő Isten Fia, öröktől fogva mindörökké Isten, valóban
neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Ha beteljesedett különös
állítása, hogy engedi, hogy megkínozzák és megfeszítsék helyettünk, a mi
bűneinkért, de a harmadik napon feltámad, akkor igaz minden más tanítása is —
akár elhitték azt, akár nem. És akkor nyilvánvaló most már, hogy valóban Isten
erejével gyógyított és tett sokféle áldott csodát. Akkor nem az ellenségeinek
van igazuk, nem is a kételkedő és gúnyolódó hitetleneknek, hanem neki, és
azoknak, akik hittek benne már feltámadása előtt is.
Jézus tehát az, akinek mondta magát.
2. Mivel Jézus feltámadt, Ő él ma is. A benne hívőknek
élő Uruk van. Nemcsak a tanításai élnek bennük, nem az Ő emléke él, hanem Ő
maga. Egészen valóságosan, úgy, hogy ma is hallja az imádságot, tud arra
válaszolni, tud cselekedni, segíteni, megvédeni, vigasztalni, feddeni — mikor
mire van szükségünk. Aki tehát benne hisz, az egy élő személlyel van
kapcsolatban, vele él, s ez nem kitalálás, hanem valóság. Mert Jézus valóban,
testben feltámadott. Számolni kell vele, és számíthatunk rá.
3. Feltámadásával mint utolsó ellenségünket legyőzte a
halált. A halál gonosz ellensége az embernek, és teljesen tehetetlenek vagyunk
vele szemben. Halál ellen nincs orvosság. Holt biztos, hogy egyszer mindnyájan
meghalunk, akik megszülettünk. Vannak, akiket az ettől való félelem egész
életükben rabságában tart.
Húsvét óta tudjuk, hogy a halál legyőzött ellenség.
Azokat is magával ragadja, akik hisznek Jézusban, de azok követik Megváltójukat
azon a résen át, amit Ő feltámadásával nyitott a halál számunkra áttörhetetlen
falán. A hívőknek a halál alagút, aminek nemcsak bejárata van, hanem kijárata
is — a mennyei örök életben.
Ezért vallja olyan boldogan Pál apostol: „Teljes a
diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? A
halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a
diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor 15,54-57).
Az apostol itt Jézus feltámadásának fényében a halált
fullánkja-vesztett méhecskéhez hasonlítja. Még döngicsél egy ideig, de aki
tudja, hogy kiszakadt a fullánkja, nem fél tőle. A hívő túllát a halálon, és
látja mögötte az élő, feltámadott Krisztust, aki második eljövetelekor minket
is feltámaszt majd, s önmagához tesz hasonlóvá.
Jézus feltámadása biztosít minket, hogy a halál nem
megsemmisülés, nem feloldódás a nagy mindenségben, nem is ölt senki újra testet
más formában, hanem aki Krisztusban hitt, az vele marad, hozzá kerül még
közelebb, ha utolsót dobban a szíve. „Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak
meg ….” (Jel 14,13). De csak azok boldogok, akik az Úrban haltak meg, vagyis
akik már itt a földi életben Krisztussal jártak, benne hittek. Akik nem, azok
örökre boldogtalanok, mert a meghalásukkal véget ért annak a lehetősége, hogy
Krisztushoz térjenek, s így nélküle kell eltölteniük az örökkévalóságot. Ezért
fontos, hogy minél előbb hittel befogadjuk Őt a szívünkbe.
4. Mert a húsvéti csodának ez is nagy áldása. Nemcsak
az, hogy Krisztus valósággal, testben feltámadt; nemcsak az, hogy minket is
feltámaszt majd, és a benne hívők vele lesznek örökké; hanem az is, hogy Ő már
itt a földön kész bennünk élni a hit által. Mert aki hisz őbenne, azt Ő nem
jobbá teszi, hanem lelkileg feltámasztja, egészen új élettel ajándékozza meg, a
saját természetét kölcsönzi neki. S éppen ez az új természet, a hit által
bennünk élő Krisztus az, aki túléli a halálunkat, s megmarad örökre. (Érdemes
kikeresnünk az erről szóló legfontosabb bibliai igéket: Ef 2,1.5; 3,16-17; 2Kor
4,14-16).
5. Végül Krisztus feltámadása a hívők erkölcsi
életének az alapja is. Hiszen mivel Ő él, az Ő szeme előtt zajlik az életünk,
neki vagyunk felelősek mindenért. Ezért volt igaza annak, akinek a munkatársa
egyszer ezt mondta: Nincs itt a főnök, mért melózol? Ő így felelt: Az enyém itt
van! A hívő ember Jézus jelenlétében tölti minden percét.
Ez azonban azt is jelenti, hogy minden erejét a
feladataira tudja fordítani. Hiszen Jézus Krisztus halálával bocsánatot
szerzett a múltunkra, feltámadásával bebiztosította a jövőnket — akkor minden
figyelmünkkel benne élhetünk a jelenben. Felszabadultan, boldogan.
Jézus feltámadásának tehát sok haszna van a számunkra.
Nem csoda, ha az első keresztyének minden héten megünnepelték ennek a napját. A
hét első napján, vasárnap, összejöttek, és dicsőítették élő Urukat. Ez lett
számukra a legfontosabb ünneppé, ezért is került át lassan az Úrnak szentelt
nap szombatról vasárnapra. Jézus feltámadásával valóban új korszak kezdődött,
az új szövetség korszaka.
Húsvét tehát nem a nyuszika, nem a piros tojás, nem a
locsolkodás, még csak nem is a húsevés ünnepe, ezek mind később rakódtak rá az
ünnep eredeti jelentésére, hanem Krisztus dicsőséges feltámadásának, az Ő nagy
győzelmének az ünnepe. Kár, hogy ilyen ügyetlenül rajta ragadt a húsvét
elnevezés. Helyesebb lenne feltámadás-ünnepnek nevezni. Mint ahogyan a
vasárnapnak is sokkal szebb neve volt az „Úr napja”, és nem a vásározásra utaló
vasárnap.
Nem árt, ha tudjuk, hogy a húsvéti locsolás a
megtisztulás és újjászületés gondolatához kapcsolódó szokás ugyan, de tovább él
benne az ősi termékenység-varázslás is, hiszen a hiedelem szerint az „élet
vizével” locsolják a lányokat. Ugyanígy a nyúl jövetele és a tojás ajándékozás
eredeti célja is termékenység-varázslás volt. Azt akarták általa elérni, hogy
az illetőnek sok utóda és bő termése legyen. Bármilyen kedves népi szokások is
tehát ezek, semmi közük a húsvét eredeti jelentőségéhez: Krisztus
feltámadásához. A mögöttük rejlő babonás hiedelmekhez pedig nekünk ne legyen
semmi közünk! Mi a bő termést és a születendő gyermekeket is Istentől várjuk
ajándékképpen.
Visszatérve az ünnephez: akármilyen alaposan van is
dokumentálva Krisztus feltámadásának eseménye, ezt mindenki csak hittel tudja
komolyan venni. Mint ahogyan akkor is hiába mondták az asszonyok a
tanítványoknak, hogy Krisztus feltámadott, nem hitték el, csak amikor találkoztak
vele. És hiába mondták közülük tizen Tamásnak, aki akkor éppen nem volt köztük,
hogy látták az Urat, ő sem hitte el, csak amikor találkozott vele.
Krisztus feltámadásának a tényéről maga a Feltámadott
tud meggyőzni ma is mindenkit. De hogyan lehet ma találkozni vele? Az igében.
Aki olvassa a Bibliát és hallgatja a Jézusról szóló beszámolót, igehirdetést,
azt maga az élő Krisztus győzi meg arról, hogy mi az igazság. Ezért is fontos,
hogy olvassuk a Szentírást, és rendszeresen hallgassunk igehirdetést, mert a
hit hallásból van, mégpedig Isten igéjének a hallgatásából.
Aki viszont így találkozik a Feltámadottal, annak új
szakasz kezdődik el az életében. Az soha többé nem lesz egyedül, mert Jézus
velünk van minden napon. Akkor is, amikor mások cserbenhagynak, akkor is,
amikor elveszítünk valakit, aki életünk egy része volt, s akkor is Ő lesz majd
velünk, amikor eljön utolsó óránk, és magához vesz a mennyei dicsőségbe.
Aki együtt él a feltámadott Krisztussal, annak minden
körülmények közt van reménység a szívében, az mindig megtalálja a módját,
hogyan segítsen másoknak, abban Jézus békessége, az Ő csendes öröme lesz ott
mindig.
Cseri Kálmán református lelkipásztor
